Titkos akták-Félelmetes ember kísérletek
Náci Németország
A náci Németország rengeteg foglyon (gyerekeket is beleértve) végzett emberi kísérleteket. Európában legfőképp a zsidókon, de cigányokon, szintókon, lengyeleken, szovjet hadifoglyokon, homoszexuálisakon és rokkant németeken is kísérleteztek a koncentrációs táborokban. Jellemzően az 1940-es évek elején, a második világháború és a holokauszt alatt folytak ezek a tevékenységek. Az alanyok nem önként jelentkeztek, hanem kényszerítették őket a részvételre, és nem kérték a beleegyezésüket sem az eljárásba. Általában a kísérletek halállal, traumával, betegséggel, az élettartam rövidülésével, eltorzulással, vagy végleges fogyatékossággal végződtek. Ezeket az orvosi kínzás példáiként tartják számon, mivel a résztvevőknek rettenetes fájdalmakat kellett elviselniük.
Auschwitzban és más német táborokban, Eduard Wirths irányítása alatt, a kiválasztott foglyokon különféle veszélyes kísérleteket végeztek. Az kutatások eredményei a harci fronton lévő német katonák támogatását szolgálták. Új fegyverek kifejlesztése, a sérültek felépülésének elősegítése és a faji ideológia korszerűsítése volt a cél, a Harmadik Birodalom támogatásával.Aribert Heim ugyanilyen kísérleteket végzett Mauthausenben. Carl Værnet arról ismert, hogy homoszexuálisokon kísérletezett, hogy "meggyógyítsa" őket.
A háború után ezeket a bűntényeket a nürnbergi orvosperekben tárgyalták. Ezek a durva bánásmódok vezettek az orvosi etika Nürnbergi Kódexének megírásához. Az orvosperek alatt 23 náci orvost és tudóst vontak felelősségre a koncentrációs táborokban tartózkodó rabokon végzett etikátlan kezelések miatt, melyek végzetes végkimenetellel zárultak. A 23-ból 16-ot elítéltek (15-öt etikátlan kezelés miatt, egyet pedig csak SS tagság miatt), 7-et halálra ítéltek, 9-en 10 évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetést kaptak, 7-et pedig felmentettek.
A második világháború előtt
A genetikailag sérült utódok megelőzéséről szóló törvény 1933. július 14-én legalizálta azon emberek sterilizációját, akik olyan örökletes betegségben szenvedtek, mint a gyengeelméjűség, skizofrénia, alkoholproblémák, elmebaj, vakság, süketség és fizikai deformációk. A törvény egyik célja az árják arra való ösztönzése volt, hogy sterilizálják azokat, akik potenciálisan beteg utódot hoznának a világra, ezzel csökkentve a betegek, növelve az árják arányát a társadalomban. A 17-24 éves polgárok 1%-át sterilizálták a törvény elfogadása utáni 2 évben, 4 éven belül pedig már 300 000 embert tettek terméketlenné.1941. márciusától 1945. januárjáig a sterilizációs kísérletek Auschwitzban, Ravensbrückben és más helyeken folytatódtak, Carl Clauberg vezetésével.A kísérletek célja a sterilizáció egy olyan módszerének kifejlesztése volt, amely alkalmas lehet milliók terméketlenné tételére kis energiabefektetéssel. A kísérletek röntgensugárzással, különféle beavatkozásokkal és adott gyógyszerek felhasználásával zajlottak; így több ezer áldozatot sterilizáltak. A sugárzással végrehajtott kísérletek alapja, hogy adott mennyiségű sugárzás terméketlenséget idéz elő, azáltal, hogy károsodik a petesejtek, illetve spermiumok termelődése. A kísérleteken felül a náci kormány megközelítőleg 400.000 embert sterilizált a kötelező sterilizációs program keretében.A jódot és ezüst-nitrátot tartalmazó intravénás injekciók sikeresnek bizonyultak, de olyan nem várt mellékhatásai voltak, mint a hüvelyi vérzés, hasi fájdalom és méhnyakrák, emiatt a sugárkezelés vált a sterilizáció legelterjedtebb formájává A sterilizált páciensek téves információkat, vagy semmilyen tájékoztatást nem kaptak a sugárzásról és annak hatásairól. A rabokat egy szobába vitték, ahol egy rövid kérdőív kitöltése alatt alkalmazták rajtuk a kezelést, így tudtuk nélkül lettek terméketlenek. A terméketlenség mellett sokan sugárzás általi égési sérüléseket is szenvedtek.
Dr. Eugen Fischer a sterilizációs kísérleteket az első világháború alatt, a németek által megszállt Délnyugat-Afrikában kezdte el. Támogatta az etikátlan, az alanyok tudta nélküli sterilizációt, hogy megakadályozza a hátrányos helyzetű országok népességnövekedését. Mint a Nemzetszocialista Német Munkáspárt tagja, Fischer a kísérleteit a kevert rasszokba tartozó gyerekekre összpontosította, hogy támogassa a német kormány rasszista álláspontját a kevert házasságok esetében. Fischer Namíbiában végzett kutatásának eredményeképpen Németországban betiltották a különböző rasszokba tartozó emberek házasságát.
A második világháború alatt 
A Luftwaffe, azaz a német légierő 360-400 kísérletet végzett Dachauban és Auschwitzban. 280-300 áldozaton hipotermiát idéztek elő. Ezeket a kísérleteket a náci főparancsnokság rendelte el annak érdekében, hogy szimulálják a keleti front körülményeit, mivel a katonák nem voltak eléggé felkészülve a hidegre. Az elfogott orosz katonákon is kísérleteztek, mert a nácik azt hitték, hogy a génjeik miatt jobban ellenállnak majd a hidegnek. Körülbelül 100 embert halálát dokumentálták, akik ezen eljárások következtében vesztették életüket.
1942 elején Sigmund Rascher a dachaui koncentrációs tábor foglyain végzett kísérleteket, hogy a német pilóták katapultálásának körülményeit javítsa. Egy alacsony nyomású kamrában a foglyoknak egy 20 000 méter magasságban történő katapultálás körülményeit kellett elszenvedniük.[18] A 200 alanyból 80 azonnal meghalt, a többieket pedig kivégezték.
Egyéb kísérletek
- Egy ikerpárt összevarrtak, hogy sziámi ikreket hozzanak létre.
- Egy kisfiú többször fejsérülést szenvedett, ami az őrületbe kergette őt
- Buchenwaldban titokban mérget tettek az ennivalóba, hogy különböző gyógyszerek hatékonyságát teszteljék, amelyek a foszfor okozta égések kezelésében játszottak szerepet. A szándékosan előidézett sérüléseket gyújtóbomba segítségével okozták.
- Ravensbrückben a szulfonamid hatékonyságát tesztelték olyan bakteriális fertőzések esetében, mint például a gázgangréna (Clostridium pefringens baktérium) és a tetanusz (Clostridium tetani baktérium).
- Kísérleteztek kémiai égések kezelésével, amelyeket mustárgázzal idéztek elő
- Dachauban különböző módszereket tanulmányoztak a tengervíz ihatóvá tételére.
Sok alany meghalt a kísérletek alatt, másokat pedig kivégeztek a tesztek után, hogy felboncolják és tanulmányozzák őket. Akik túlélték, sokszor megcsonkítva, maradandó fogyatékossággal, legyengülve vagy mentális zavarral távoztak.
A dachaui hipotermiás kísérletek eredményeit napjainkban modern kezelések során is alkalmazzák, és több mint 45 orvosi kiadvány hivatkozik a második világháborús emberkísérletekre. A fent említett hipotermiát és a foszgén gázok hatásait vizsgáló náci kísérletek adatainak és eredményinek etikus használata dilemmát vet fel a módszerrel egyet nem értő modern orvosok és tudósok körében. Néhányan etikai alapon, míg mások szimplán tudományos pontatlanságok miatt utasították vissza az adatok felhasználását, rámutatva a bennük rejlő ellentmondásokra és következetlenségekre. Egy, a dachaui hipotermia vizsgálatokról szóló kritikában Robert L. Berger azt állítja, hogy "a tanulmány egy tudományos csalás" és az adatai "nem segítik elő a tudomány fejlődését és nem menthetnek emberi életeket".
A háború után az Egyesült Államok náci kutatókat alkalmazott a Gemkapocs művelet, és más hasonló programok keretében.
Japán
Japán Birodalom
Az emberkísérletek Japánban a második világháború alatt kezdődtek, és néhány évig utána is folytatódtak. A Japán Birodalmi Hadsereg 731-es alakulata Harbin közelében élveboncolással, feldarabolással és bakteriális fertőzésekre kifejlesztett oltásokkal kísérletezett foglyokon. Ez járványokat okozott 1932-től a második kínai–japán háborúig. Biológiai és kémiai fegyvereket is teszteltek rabokon. A második világháború alatt a birodalom növekedésével hasonló alakulatokat állítottak fel meghódított városokban, például Nankingban, (1644-es alakulat), Pekingben, (1855-ös alakulat) Kantonban (8604-es alakulat) és Szingapúrban (9420-as alakulat). A háború után Douglas MacArthur főparancsnok az Egyesült Államok nevében mentességet ajánlott Shiro Ishiinek és minden résztvevő tudósnak a büntetések alól, kísérleteik eredményeiért cserébe. Az Egyesült Államok eltitkolta információt a Szovjetunió elől. A szovjetek vádat emeltek a 731-es alakulat néhány tagja ellen a Habarovszki per alatt.
2006 novemberében Dr. Akira Makino bevallotta a Kyodo hírcsatornának, hogy 1944 és 1945 között, amíg Mindanaoban szolgált, műtéteket és amputációkat végzett elítélt foglyokon, nőkön és gyermekeken is egyaránt.[29] Makino legtöbb áldozata moro muszlim volt.[30][31][32][33][34] 2007-ben Dr. Ken Yuasa nyilatkozott a The Japan Timesnak. Véleménye szerint legalább 1000-en dolgoztak a Sóva rezsimnek, a kínai szárazföldön végzett sebészi kutatások keretében. [35]
A japán állam
Az 1950-es években a 731-es alakulat volt tagjai halálos betegségekkel fertőztek meg foglyokat és mentális betegeket. 1958-ban csecsemőket szállítottak a Kobe Orvosi Akadémiára, ahol az orrukon és a hasukon keresztül erőszakosan cukrot fecskendeztek beléjük egy tűvel. Egy tubust tettek a végbélnyílásukba, hogy megvizsgálják azt, hogy az emésztésük hogyan dolgozza fel a cukrot. Sok gyermeknél hasmenést és belső vérzést eredményezett a kísérlet. A szülőket sosem tájékoztatták, hogy gyermeküket tesztalanynak használták.
Bennszülött ausztrálok
Az 1920-as és 1930-as években bennszülött ausztrálokat orvosi kísérleteknek vetették alá, hogy megvizsgálják a fájdalomra mutatott reakcióikat. Testméreteiket feljegyezték, és vérmintákat is vettek tőlük. A kísérleteket a tudományos rasszizmus elve motiválta, amelyeket az Adelaide-i Egyetem kutatói vezettek. 2002-ben az egyetem rektorhelyettese "megalázónak és esetenként barbárnak" írta le az eseményeket. Az iskola egy formális bocsánatkérést intézett az őslakosok és a Torres-szorosi szigetlakók felé.
Bennszülött lakosok Kanadában
Kanada bennszülött lakosokon végzett etikátlan emberi kísérleteket és kulturális asszimilációt. 1933-ban körülbelül 600 bennszülött gyereket kényszerítettek a BCG védőoltás tesztelésére Qu'Appelle és Saskatchewan közelében. A kezelési és kontrollcsoportok ötöde alultápláltság, kimerültség és egyéb okok miatt meghalt. A szülők beleegyezését nem kérték a bennszülötteknél, habár a nem őshonos lakosság esetében igen.[39][40] 1942 és 1952 között 6 bentlakásos iskolából alultáplált gyerekeket használtak fel kísérletekhez, a szülők tájékoztatása nélkül. Kezelési és kontrollcsoportokra osztották őket. Megtagadták tőlük a megfelelő mennyiségű táplálékot, mivel azt tesztelték, hogy az ételkiegészítők helyettesítik-e a rendes élelmiszert. A gyerekek többsége meghalt, vagy vérszegénység, fogszuvasodás és fogínygyulladás alakult ki náluk, hiszen nem kaptak semmiféle orvosi kezelést. A kísérleteket az ország indián ügyekkel foglalkozó minisztériuma (Department of Indian Affairs of Canada) vezette, Percy Moore és Frederick Tisdall, a volt Kanadai Gyermekgyógyászati Társaság elnöke közreműködésével. 2014-ben a társaság kiadott egy nyilatkozatot a métis, eszkimó és az első nemzet (bennszülöttek) fiatalait érintő közösségi alapú kutatásokon való részvétel irányelveiről.
Guatemala
1946 és 1948 között amerikai tudósok több száz mentális beteget fertőztek meg szexuális úton terjedő betegségekkel Guatemalában. Az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat (PHS) kutatói körülbelül 1500 nőt és férfit vetettek alá a kísérletnek a Guatemalai Nemzeti Elmegyógyintézetben. A tudósok gonorrheával és szifilisszel oltották be az alanyokat, és arra bátorították őket, hogy terjesszék a betegséget. A kutatók a guatemalai kormánnyal együttműködve végezték a kutatást. A PHS szifilisz elleni védőoltásnak álcázta a kísérleteket. 2010-ben Susan Reverby, a Wellesley Főiskola diákja hozta nyilvánosságra a dolgot, aki egy könyvet tanulmányozott a Tuskegee-i szifilisz kísérletekről. Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter hivatalosan elnézést kért Guatemalától, Barack Obama elnök pedig Álvaro Colom guatemalai elnöktől, aki "emberiség elleni bűncselekménynek" nevezte ezeket a kísérleteket.
Svédország
A Vipeholm kísérletek során 1945 és 1955 között a Svédországban, Lundban található Vipeholm Elmegyógyintézet betegeivel nagy mennyiségű cukrot etettek, hogy fogszuvasodást idézzenek elő náluk. A kísérleteket a cukoripar és a fogorvosok is támogatták, hogy kiderítsék azt, hogy a szénhidrátnak szerepe van-e a lyukas fogak kialakulásában. Ezáltal széleskörű tudást szereztek a szájhigiéniáról, így össze tudták kapcsolni a cukorbevitelt a fogszuvasodással,habár manapság ezt az orvosi etika alapelveit sértő kísérletnek tekintik.
Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság Nemzeti Archívumának dokumentumaiból kiderült, hogy az 1930-as és 1940-es évek között a brit és a brit-indiai hadsereg több száz katonját – bennszülötteket és fehéreket egyaránt – "tengerimalacként" használták egy kísérletben. Azt vizsgálták, hogy a mustárgáz jobban sebzi-e az indiai bőrt, mint a fehér bőrt. Tisztázatlan, hogy a kórházba került tesztalanyok mind önként jelentkeztek-e. Az 1950-es években Ronald Maddison pilóta belehalt egy kísérletbe, amikor 200 milligramm szarint juttattak a szervezetébe Porton Down-ban. A férfi azt hitte, hogy egy megfázás elleni gyógyszert tesztelnek rajta. 2004-ben a Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek találta halálát.
1940 és 1979 között a Honvédelmi Minisztérium titokban veszélyes vegyi anyagokat és mikroorganizmusokat szórt szét országszerte, hogy felmérjék a Szovjetunió biológiai támadása elleni felkészültséget. A repülők cink- és kadmium-szulfidot szórtak a földre, hogy nyomonkövethessék a fluoreszkáló részecskék mozgását, valamint escherichia coli, bacillus globigii (BG) és serratia marcescens baktériumokat is terjesztettek.
Egyesült Államok
A 19. század vége óta számos emberi kísérleteket hajtottak vége az Egyesült Államokban, amiket később etikátlannak minősítettek. Gyakran illegálisan, a beteg tudása, informálása vagy részletes informálása nélkül történt. Volt példa a betegek szándékos fertőzésére halálos vagy gyulladásos betegségekkel, biológiai és vegyi fegyvereknek tették ki őket, embereken végeztek sugárzással kísérleteket, mérgező, radioaktív vegyi anyagokkal oltották be őket, műtéti kísérleteket végeztek, kínzásos és kihallgatásos kísérleteket hajtottak végre, tesztek tudatmódosító szerek bevonásával és még sok más egyéb kísérlet. Ezek közül sok kísérletet gyermekeken és szellemi fogyatékos egyéneken végeztek. Sok tanulmányban az alanyok szegények, faji kisebbségbe tartoztak és/vagy foglyok voltak. Gyakran az alany beteg vagy rokkant volt, akinek a doktora azt mondta, hogy "orvosi kezelést" kap. Fájdalmas és halálos kísérletek alanyaiként használták őket, a beleegyezésük vagy tudtuk nélkül. Erre reagálva érdekcsoportok és intézmények azon dolgoztak, hogy olyan irányelveket hozzanak létre, amivel biztosítani lehet a jövőbeni etikus és törvényes kísérleteket az Egyesült Államokban.
A második világháború alatt Marylandben található Fort Detrick volt az amerikai biológiai hadviselési kísérletek központja. A Whitecout Hadművelet keretében fertőző ügynököket szivárogtattak a katonaságokba, hogy megfigyeljék a hatásukat emberi alanyokon.
A nyilvános felháborodás, amikor kiderült, hogy a kormány embereken végzett kísérleteket, számos kongresszusi vizsgálathoz és meghallgatáshoz vezetett, például az Egyházi Bizottság, a Rockefeller Bizottság és az Emberi Sugárzás Kísérletekkel foglalkozó Tanácsadó Bizottság. Ezek a vizsgálatok nem végződtek vádemelésben. Nem minden, a kísérletekbe bevont alany lett kárpótolva vagy értesítve, hogy ilyen kísérletek alanya volt.
Az 1950-90-as évektől Chester M. Southam HeLa rákos sejtekkel oltott be egészséges egyéneket, rákos betegeket és az Ohio Börtön rabjait. Southam néhány alanya, főleg a már rákos emberek nem tudták, hogy rosszakaratú sejttel oltották be őket. Az egyik betegen a sejtek áttétet képeztek a nyirokcsomóján.
1962-ben a Kefauver-Harris Gyógyszer Módosítást az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta. ez a módisítás a Szövetségi Étel és Gyógyszer-Fogyasztási törvényben tett változásokat. A gyógyszercégeknek bizonyítania kell a biztonságát és hatását a gyógyszernek. Következésképpen, a gyógyszereknek először FDA bizonyítvány kell, mielőtt a polcokra kerülne. Továbbá a tájékoztatás követelmény lett, és új szabályok léptek hatályba. Ezt a szabályozást az 1950-ben, Nyugat-Európában terhes nőknél való thalidomid használat a következményei befolyásolták. Ezeket nyugtató thalidomidoknak írták le, amiket helytelenül a reggeli rosszullét kezelésére használatos gyógyszerként reklámoztak. A gyógyszer méhen belüli hatásainak következtében a nők több mint 12,000 gyereket hoztak világra deformációkkal.
1932 és 1972 között a Tuskegee szifilisz kísérletek keretében az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata szerződést kötött a Tuskegee Intézettel egy hosszútávú szifilisz tanulmány elkészítéséről. A tanulmány alatt több mint 600 afroamerikait tanulmányoztak, akiknek nem mondták el, hogy szifilisz van.Hogy jobban megértsék a betegséget, a férfiaktól megtagadták antibiotikumot, az ismert ellenszert, a penicillin használatát. Lejegyezték a betegség hatásait. Azzal a magyarázattal, hogy "rossz vért" kezeltek a kormány ingyenes egészségügyi ellátást adott. Mivel az embereknek hatástalan gyógymódot adtak, két harmaduk meghalt a 40 éves kísérlet végére. 1972-ben egy kiszivárgás a kísérlet végét jelentette és számos jogi következményt vont maga után. Széles körben úgy tekintenek rá mint a "legaljasabb orvosbiológiai tanulmány az amerikai történelemben".[53] A nyilvános felháborodás miatt a Kongresszus elfogadta a Nemzeti Kutatási törvényt, ami megvédte az embereket az ilyen kísérletektől. Létrejött az Emberi Alanyok Védelme Biomedikai és Viselkedéstani Kutatástól Országos Bizottsága. A feladata egy határ felállítása a kutatás és a rutin gyakorlat között, a kockázati haszon elemzése, a részvételre vonatkozó iránymutatás és a konszenzus fogalmának megalkotása. A Belmont jelentés három tételt alapozott meg: az emberek tisztelete, jótékonyság és igaszságosság.
MKUltra Projekt- néha a "CIA agykontroll programja"-ként ismert. Ez egy programnak volt a kódneve, ami illegálisan, embereken végzett kísérleteket, A programot a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tervezte és vezette. Drogokat és eljárásokat akartak kifejleszteni, hogy a kihallgatások és kínzások alatt legyengítsék az egyént és vallomásra bírják agykontroll használatával. A CIA a Tudományos Intelligencia Részlegen keresztül tervezte és az Amerikai Hadsereg Különleges Műveleti Osztályának Vegyi Vállalatával koordinálta. a program az 1950-es évek elején kezdődött és hivatalosan 1953-ban hagyták jóvá. 1964-ben hatáskörileg csökkentették, még jobban csökkentették 1967-ben és hivatalosan 1973-ban állították le.[56] A program számos illegális tevékenységet érintett, különösen véletlenül kiválasztott amerikai és kanadai polgárokat használt, ami vitákhoz vezetett a törvényessége tekintetében. Az MKUltra számos módszert használt, hogy manipulálja az emberek mentális állapotát és megváltoztassa az agyi funkcióit, beleértve tiltott kábítószerek (főleg LSD) és más vegyi anyagok beadását, hipnózist, ingermegvonásos kísérletet, elszigetelést, verbális és szexuális bántalmazást és a kínzás számos formáját.
A Beecher-tanulmány
1966-ban egy Harvardi aneszteziológus Henry K. Butcher 22 közzétett orvosi kísérletet írt le, ahol a betegnek semmi haszna nem származott a kísérletből. Ezek etikátlannak lettek karakterizálva. Egy kísérletben például a betegnek élő rákos sejteket adtak, miközben nekik azt mondták, hogy "nemi sejteket" kapnak. Habár a szerzők és intézmények nevét nem adták meg, később a 22 tanulmányt híres kutatók végezték, ezeket tekintélyes újságok is leírták az előző évtizedben. A 22 esetet Beecher gyűjteményéből szerezték. Ő bizonyítékot mutatott fel arra, hogy az etikátlan kísérletek inkább elterjedtek voltak és rendszeres problémát jelentettek, minthogy kivételek lettek volna.
Beecher már közel egy évtizede írt emberi kísérletekről, és publikál olyan eseteket, amiket ő helytelen gyakorlatnak gondol. Az 1965-ös helyreigazítása a tudományos íróknak és az 1966-os tanulmánya széles körben címlapra került, és serkentette a nyilvános reakciókat. A tanulmányt úgy jellemezték, mint a "legbefolyásolóbb tanulmány, amit valaha írtak az emberi kísérletekről". Az Egyesült Államok Emberi Kutatások Védelmének Hivatala tekintélyt ad Beecher tanulmányának, azt mondják: "hihetetlen módon járul hozzá az első NIH és FDA szabályozások ösztönzéséhez".
Beecher segített kifejleszteni sok bántalmazás megoldását. Megjegyezte, hogy a közös vonás ezekben a kísérletekben az, hogy sok alany, például katonai személyzet vagy mentálisan sérült gyerek nem voltak olyan pozícióban, hogy szabadon tagadják a hozzájárulást. Beecher úgy gondolta, hogy az informált konszenzust megkövetelő szabályok egyedül nem elegendők, mivel az őszintén informált konszenzus egy elérhetetlen eszmény. Azon dolgozott, hogy meghatározza a szabályokat és feltételeket az informált konszenzushoz és hogy felállítson egy intézményi felülvizsgálat testületet, mint egy kiegészítő réteg a kutatási protokollok felügyeletére.
Nemzetközi gyógyszerkísérletek
A 20. század végétől sok afrikai nemzet volt színhelye nagy, nemzetközi gyógyszercégek által vezetett klinikai teszteknek. Néhány esetben vidéki közösségeknél kialakult az iatrofóbia (doktoroktól való félelem) miután keresztülestek vagy tanultak a vitatott orvosi kísérletekről. Az alapvető bizalmatlanság Hobson alternatíváján alapszik: "Kísérleti gyógyszer vagy semmilyen gyógyszer". Több etikusan megkérdőjelezhető kísérlet lett dokumentálva.A 20. század végén zimbabwei nőkön klinikai úton teszeltek Depo-Proverát. Amint jóváhagyták a gyógyszert népességszabályozásra használták, az 1970-es években. Kereskedelmi farom tulajdonosai nyomást helyeztek bennszülött nőkre, hogy Depo-Proverát használjanak. A népességellenőrzés érdekei számos családtervezési programot motiváltak. Végül ez vezetett a betiltásához Zimbabwében.
Nigériában, Kanóban 1996-ban klinikai kísérletek zajlottak a Pfizer által kifejlesztett Trovan gyógyszer bevonásával. Agyhártyagyulladást akartak gyógyítani. 200 gyerek lebénult és 11 meghalt. Az áldozatok miatt a Nigériai kormány beperelte a Pfizert, mivel nem informálta rendesen a résztvevőket. A Pfizer a bíróságon azt nyilatkozta, hogy minden gyógyszer tesztelési törvénynek eleget tettek. Sok Nigériai Nem bízik meg a védőoltásokban és elutasítja a kísérletekben való részvételt.
1994-ben az Egyesült Államokbeli gyógyszergyárak kísérleteket kezdtek el végezni az Zidovudin gyógyszerrel A HIV-pozitív gyógyítására. Afrikai alanyokon próbálták csökkenteni a HIV/AIDS áttétet gyermekszülés közben. A NIH-től és a CDC-től kapott finanszírozás miatt több mint 1700 zimbwawei nőn próbálták az AZT hatékonyságát. A nők felének gyógyszer helyett placebót adtak és a résztvevőket nem tajtékoztatták őket a kezelés lehetséges veszélyeiről. Peter Lampfey, az AIDS Ellenőrző és Megelőző Program igazgatója szerint: "Ha megkérdezed a résztvevő emberektől, a legtöbbjük nem fogja érteni, hogy mibe egyezett bele. Körülbelül 1000 újszülött kapott el HIV/AIDS-et, habár ez ismert gyógyszerekkel elkerülhető lett volna. A tesztek 1998-ban értek véget, amikor a CDC azt állította, hogy Thaiföldön elegendő adatot gyűjtöttek a kísérletből.
